Bemutatkozik a Jászság

Jászladány bemutatása

Jászladány nagyközség az Észak-Alföldi régióban, Jász-Nagykun-Szolnok megye északnyugati, a Jászság délkeleti részén fekszik, Szolnoktól 24 km távolságra található. Területe 92,73 km². A vidék régészeti leletei a rézkorból és a római korból valók. Fodor Ferenc szerint 1067-ben, a Zászty Apátság alapítólevelében említik először. Más források az 1399-es írásos említést emelik ki ( Ladán ), 1550-ben Jász ladán, 1567-ben Jaz Ladán, 1828-ban Ladány néven szerepel a különféle okiratokban, 1910-ben pedig már mai nevén, Jászladányként említik. Nevének eredete ismeretlen, de egyesek a „láda” szóból származtatják.

A török idők hányattatási után újra benépesül a település, megalakult az egyházközség, 1736-ra felépül a kőtemploma, önálló anyaegyházzá válik. 1745-ben Jászladány is a redemptus települések között szerepel, majd 1828-ban I. Ferenc király négy országos vásárt adományozott mezővárosi ranggal együtt Ladánynak, 1876-ban azonban a városi rangja megszűnik a településnek.

Nevezetességei: Római katolikus templomában (1757) Kracker János Lukács Szent Család képe látható, a Római katolikus plébánia 1840-ben épült, klasszicista stílusban. Nepomuki Szent János szobrát 1808-ban állították. A Kálvária 1757-ben készült, barokk stílusban. A Szentháromság-szobor 1847-ben készült, klasszicista stílusban.

                  Római Katolikus templom                                       Kálvária                            Jászladány címere

A címerpajzsot középen egy görbe kardot tartó félkar díszíti, amely feltehetően a jászok törökellenes védelmi harcainak jelképe. A pajzs középpontjában egy virágminta, alsó részében pedig a jászok keleti származására utaló hatágú csillag rajzolata látható. Indavonalú virágmintás kördísz övezi a pajzsot (felső részén egy sisakkal), amely fölött a JÁSZ-KUN HÁRMAS Kerület címerében található királyi korona van jelképezve, hogy kiváltságos helyzetük folytán a jászok csak a királynak adóznak és katonáskodnak. A korona fölött csőrében gyűrűt tartó holló látható, amely Mátyás király uralkodása idején kerülhetett a ladányiak címerébe, aki vásárjogot és városi rangot adott a településnek.

A Jászság, a jászok bemutatása

A Jászság az Alföld északi részén, a Tarna és a Zagyva folyók völgyében, az Északi-középhegységtől délre helyezkedik el. A 13. században, a jászok betelepedése idején a területen nagy kiterjedésű, vadakban, madarakban gazdag ligeterdők nőttek.  Az Északi-középhegység felől a Tisza felé tartó Tarna és Zagyva mellett a laposokon óriási lápos-mocsaras területek alakultak ki gazdag vízi világgal. A török időkben a mocsaras részekről a fákat is kiirtották, ekkor alakult át igazi pusztává. A 18-19. században folyamatosan vándoroltak ki a pusztákba és a Duna—Tisza közébe, mivel akkor a Jászság, a Kiskunság és a Nagykunság egy közigazgatási kerületbe (Jászkun Hármas Kerület) tartozott. Ennek a székhelye Jászberény volt, amit ezért is hívnak a „jászok fővárosának”.

A jászok egy indoiráni nyelvű nép, az alánok leszármazottai. Legközelebbi rokonaik a Kaukázusban ma élő oszétok. A jászok Magyarországra a kunokkal egy időben, a 13. század közepétől települtek be, de a folyamat csak a 14. században fejeződött be. Nyelvük a 16. században kihalt, de jász identitásukat megőrizték. Közvetlenül a jászok magyarországi bejövetele előtt az alánok a kunok kelet-európai területeinek földművesei és katonai segédnépei voltak. 1116-ban ők védték a támadó oroszok ellen a kunok Don melléki városait. Egyes elméletek szerint ezekből az időkből származik a magyarországi jászok közös jelképe, az úgynevezett Lehel kürtje.

A jászok megőrizték nyelvüket és külön népiségüket egészen Mátyás koráig, amikor is 1474-ben a ferencesek kaptak jogot arra, hogy mint a jászokat katolikus hitre térítő rend, templomot és rendházat építhessenek Jászberényben. Ezt követően a jászok összeolvadtak a környező falvak magyar lakosságával, és alig egy évszázad alatt elveszítették nyelvüket is. A Jászság a török uralom alatt rendkívül sokat szenvedett, de nem néptelenedett el. Amikor a török világ után az Alföld újranépesítése megindult, sok helyre jászokat telepítettek.

Jász kislány – köztéri szobor Jászladányon                                            Jász viselet

A redemptio vagyis megváltás szóval jelölik a magyar történelemben a jászkun kerület önmegváltását, amelynek során 1745-ben pénzért visszaszerezték a török háborúk után 1702-ben elvesztett korábbi kiváltságaikat. A török háborúk során a jászkun kerület területén jelentős népességváltozás történt. Sokan elvándoroltak, például hajdúk lettek. A török hódoltság alóli felszabadulás után idegenek költöztek a területre, hat kun szék (Halas-szék, Szentelt-szék, Kolbáz-szék, Kecskemét-szék, Kara-szék, Hantos-szék) közül kettő (Hantos- és Szentelt-szék) az Alföld lakosságát pusztító török uralom alatt teljesen el is tűnt.

Mindezekre hivatkozva I. Lipót nem tekintette többé érvényesnek a korábbi jászkun kiváltságokat és 1702-ben 500 ezer rajnai aranyforintért zálogba adta a Német Lovagrendnek a Jászságot és a két Kunságot, Kiskunságot és Nagykunságot, vagyis a Hármaskerületet, a Heves, Külső-Szolnok, Pest, Csongrád, Bács-Bodrog, Bihar és Szabolcs vármegyék által határolt különálló területet. Ez a rendelet eltörölte a jászok és kunok örökös kiváltságait és jobbágysorba süllyesztette őket. A sérelem miatt a jászok és kunok a Rákóczi-szabadságharc lelkes támogatói voltak.

Mivel a Német Lovagrend nem tudta érvényesíteni vásárolt jogait, 1731-ben (más források szerint 1730 illetve 1735) eladta jogát a Pesti Invalidus Rendháznak. A Német Lovagrend nem törekedett a belső igazgatási rendszer megváltoztatására, de a Pesti Invalidus Rendház megkísérelte bevezetni a földesúri szolgáltatásokat. Mária Terézia az országos tiltakozásnak engedve 1745-ben beleegyezett a redemptióba, az önmegváltásba.

A kerületben mozgalom alakult a jogok visszaszerzésére. Több éves gyűjtésből és kölcsönökből sikerült összeszedni a közben 575 900 forintra nőtt összeget, amely egyes források szerint az akkori Magyarország költségvetésével összemérhető nagyságú volt.

 Ezen összegen felül vállalták 1000 lovas felszerelését, az általános hadfelkelést, valamint a nádor és más tisztviselők fizetésének megadását. 1745. május 6-án Mária Terézia aláírta redemptioról szóló diplomát, amely visszaállította a szabad jászok és kunok örökös kiváltságait, azaz a szabad tisztviselő- és lelkészválasztást, a pallosjogot, a révtől, vámoktól és a földesúri szolgáltatásoktól való mentességet. A jászok-kunok a redemptio során kivételt tettek, mert lehetővé tették, hogy több, pénzzel rendelkező, betelepülő vagyonos polgár is részt vegyen a redemptioban. Akik részt vettek a megváltás összegének összegyűjtésében, „redemptusok”, akik pedig nem tudtak részt venni benne, „irredemptusok” lettek.

A redemptusok tudatosan ápolták kun-jász származástudatukat, amiben komoly szerepe volt az iskoláknak és a helyi értelmiségnek.

A Redemptio valamennyi jász számára az egyik legfontosabb ünnep. Május 6-át az Országgyűlés határozata értelmében 2014-től emléknapként tiszteli az ország.